„Ki a legény a gáton” verseny Abádszalókon
Erős emberek | Tizenkilencedik alkalommal randevúznak augusztus 20-án, pénteken (14 óra a kezdési idő) Abádszalókon az ország legerősebb emberei, hogy a „Ki a legény a gáton? ” elnevezésű viadal keretében összemérjék felkészültségüket
Az örökös bajnokból mára már csak főszervezővé visszaminősített Ulviczki Mihály ezúttal sem kíméli az indulókat, embert próbáló feladatokat talált ki számukra.
- A sziklanyomást mindig kedveli a közönség, hiszen nem elég erősnek lenni a versenyzőnek, az sem árt, ha egyensúlyérzéke is átlagon felüli – vélekedett az első számról Ulviczki Mihály. – A söröshordó dobás kívülről egyszerűnek tűnik, ám ahhoz, hogy 6-7 méter magasságig felrepítsék a fiúk, megfelelő tempóérzék is szükséges.
A Ford személygépkocsi gátoldalon való felhúzása általában feladja a leckét még a legerősebbeknek is, jó ha egy-két induló teljesíteni tudja a feladatot. A koffercipelés (2×120 kg), a teharautó megpakolása, illetve az öt gyakorlatból álló záró vegyes szám már tényleg a fizikai erőről szól.
Természetesen ismét megmutatja kivételes képességeit a többszörös győztes Németh Roland (Szolnok), az egyre inkább trónkövetelővé előlépő Hajnal Tamás (Martfű), az országos bajnoki címmel büszkélkedő Szabó Zsolt (Püspökladány), a Szolnok Kupa tavalyi győztes, Roszik Gábor (Dunaújváros), illetve új fiúként bekapcsolódik a viadalba az ólomsúlyú válogatott súlyemelő, a tatabányai Nagy Ákos.
Forrás: szoljon.hu

