2010. június havi archívum
Megszüntették a készültséget a Tisza-tó körül
Folytatódott a tiszaroffi szükségtározó leürítése, egy nap alatt megközelítőleg másfél millió köbméter vizet vezettek vissza a Tiszába.
Harmadfokú készültségre immár csak a Hortobágy-Berettyó jobb partján van szükség, Karcag-Kisújszállás térségében, összesen 52,4 kilométer hosszon.
2010.07.17 Fórum Meghívó
Meghívó
Fórum
Téma: Leader Fórum
Időpont: 2010.07.17 10 óra
Helyszín: 5243 Tiszaderzs Kárász Napok
Ezren felüli látogató szám az Abádszalóki Kompér fesztiválon
A hétvégén – igen mostoha időjárási körülmények közepette – rendezték meg IV. alkalommal a három napos Abádszalóki Kompér fesztivált. Pénteken délután kettőtől az Abádi Benedek Városi Művelődési Házban játszóház és jósda várta az érdeklődőket, másnap, szombaton 11 órától a Füzes Kemping előtti megnyitó után óriásbográcsban magyaros krumplileves, valamint krumplis pogácsa is készült, amelyből több ezer ember is jóllakhatott. Szombaton a városban nyitott porták várták az éhes gasztroturistákat, akik egy útilaput kaptak, és azzal járhatták be a települést lovas kocsin, kerékpárral vagy gyalogosan, és kóstolhatták meg a portákon a különböző krumplis étkeket. Ha pedig már jól laktak, pihenésképpen a Füzes Kemping előtt meghallgathatták Liszter Sándor és a Vadrózsák együttes műsorát, a művelődési ház előtti téren kézműves-foglalkozások szórakoztatták a gyerekeket, a felnőttek pedig jósnő, grafológus, asztrológus, kineziológus szolgáltatásait vehették igénybe. Június 27-én vasárnap is folytatódott a program, délelőtt népijáték-bemutatóval, délután 15 órától Borok, dalok, bábok címmel a MASZK Bábszínpad előadása szólt a gyerekeknek, a felnőttek pedig Varga János szomolyai borosgazda értő közreműködésével kóstolhattak finom nedűket. A rendezvényhez kapcsolódó 17 nyitott porta üzemeltetője, nagyon jó hangulatról, terven felülüli látogatószámról – és az egyik nem titkolt szándék szerint,- a betérő „kóstoló” vendégek részéről, nyári, főszezoni szálláshelyfoglalásról számoltak be. Buszos csoportos vendégeink voltak Szombathelyről, Debrecenből.
Szabó István
elnök
2010.06.28
Abádszalókon hivatalosan is elkezdődött a 2010. évi „Abádszalóki Nyár”
A hivatalos programhoz képest – a Tiszai árvíz, és az ezzel járó árvízvédelmi készültség miatt – egy hetes késéssel került sor az Abádszalóki Szezonnyitó rendezvényekre.
Abádszalók a mozgalmas vízparti üdülés helyszíne, a horgászat, illetve a vízi sportok szerelmeseinek paradicsoma. Európában egyedülálló módon belvízi tavon itt lehet motoros vízi eszközöket használni. Aki ki szeretné próbálni a vontatott siklóernyőzést, a jetskizést, a vízi banánon vagy bobon való utazást, itt ezt mind megteheti. Aki pedig ennél szelídebb élményekre vágyik, kajakot, kenut, vízibiciklit, csónakot bérelhet a parton lévő kölcsönzőkből. A horgászok kiélhetik horgász szenvedélyüket, hiszen az elmúlt napokban hivatalosan is feloldották a halászati és horgászati tilalmat. A kerékpárosok is nyeregbe pattanhatnak ma már, a Tisza-tó teljes gátkoronáján körbe kerékpározhatják az Alföld síkvidéki tavát, a Tisza-tavat.
Szabó István
elnök
2010.06.28
Július 1-én nyit a Tisza-tó legnagyobb szabad vízi strandja Abádszalókon
A Tisza-tó élményközpontja már június elejére készen állt a vendégek fogadására. Városszerte 25 ezer virágpalántát ültettek ki, folyamatosan csinosították a közterületeket, felújították a padokat, az útbaigazító és irányjelző táblákat. A kempingben új bográcsozó helyeket alakítottak ki, rendbe tették a teniszpályát, új zuhanyozókat alakítottak ki.
A Tisza-tó strandon a víz felőli oldalon elvégezték a fertőtlenítési munkákat, eltakarították a hordalékot, a hínárt. Az állóvizet a gyep egy kicsit megszenvedte, de remélhetőleg hamarosan ismét kisarjad a fű. A mentett oldalon folyamatosan nyírják a füvet, és már nyoma sincs a múlt heti viharkároknak. Az árvíz levonulta után tehát konszolidált körülmények között tudják fogadni az ide látogató turistákat, hiszen a város egyik legfőbb vonzereje a szabad vízi strand. A tervek szerint a Tisza-tó Strand hivatalosan július elsejétől fogadja a fürdőzőket.
Szabó István
elnök
Abádszalók, 2010.06.28
Tájékoztató a térségi civilszerveztek vasút barát akciójáról!
Abádszalókon, majd tíz éves hagyományai vannak a MÁV, és a turizmusnak köszönhetően a településen élők közös akcióinak.
Minden évben aktívan közreműködnek a helyiek a „Puszta télen” téli túra szervezésében, és lebonyolításában, mini konferenciákat szerveznek a vasút és a helyi önkormányzatok képviselőinek részvételével, közös kiadványokat jelentetnek meg, vagy támogatják a megjelentetést, és évenként a turisztikai szezon kezdetén közösen rendezik az abádszalóki vasútállomás környékét.
Erre az akcióra került sor ismét 2010. június 24.-én csütörtökön, ahol is az Abádszalók Idegenforgalmáért és Falusi Turizmusáért Egyesület, az Abádszalóki Szállásadók és Vendéglátók Közhasznú Egyesülete, és a Tisza-tó Tó Térsége Leader Egyesület tagjai és az Abádszalók Várost Üzemeltető Kft. munkatársai ragadtak kapát, kaszát, lapátot, és minden más munkaeszközt, amelyek segítségével szebbé, vendégvárásra és érkezésre tették alkalmasabbá a vasutas szolgálatmentes állomást.
A MÁV évek óta támogatóan áll a kezdeményezéshez, esetenként közösen végzik ezt a munkát.
Az akcióval csatlakoztak a Magyar Közlekedési Klub „Fogadj Örökbe egy állomást!” programjához, melynek keretében a vasúti szolgálat nélküli állomásépület közösségi célú használatba vételét is kezdeményezték a MÁV-nál.
Abádszalók, 2010. 06. 25.
Szabó István
elnök
IV. Abádszalóki Kompér Fesztivál – 2010. június 25 – június 27.
IV. Abádszalóki Kompér Fesztivál
Abádszalók Város Önkormányzata, a Művelődési Ház, az Abádszalók Idegenforgalmáért és Falusi Turizmusáért Egyesület, és az Abádszalóki Szállásadók és Vendéglátók Közhasznú Egyesülete, és a Tisza-tó Térsége Leader Egyesület 2010. június 25.-26.-27.-én rendezi meg a ”IV. Abádszalóki Kompér Fesztivál” tradicionális, három napos rendezvényét.
Bízom benne, hogy sokaknak már nem kell bemutatni a rendezvényt, hiszen az elmúlt években valamilyen módon találkozott, kapcsolatba került vele.
Mint minden évben, most is megkerestük azokat a vállalkozókat, szállásszolgáltatókat, akik a június 26.-i (szombat) „nyitott porta” akcióhoz csatlakoztak, és vállalták, hogy ezen a napon burgonyából készült ételeket készítenek, kóstoló mennyiséggel vendégül látják a betérő turistákat, és személyes közreműködésükkel is bizonyítják vendéglátói kvalitásaikat, vendégszeretetüket, és élménnyé változtatják az Abádszalókon tartózkodó vendégek napját!
Hiszen: „Abádszalók, a Tisza-tó élményközpontja!
Minden nyitott porta kapott egy sorszámot, – melyet a „porta” kerítésén kell elhelyezni – a könnyebb megtalálhatóság érdekében. Ugyan ez a sorszám található meg az UTILAPU-nak elnevezett térképen, mellyel a látogatók felkereshetik a kínáló portákat, és egyben pontozhatják a megkóstolt ételeket. A nyitott portákhoz hasonlóan, 11.00 – 15.00 óra között látogatható lesz a Római Katolikus templom, valamint az Abádi Református templom is.
Kiegészítő, (vagy akár fő esemény!) a Füzes Kemping parkolójában óriás bográcsban rotyogó a gulyásleves, ahol fellépnek Liszter Sándor és táncosai, egész napos info-pont üzemel. A Művelődési Ház előtt és az udvarban kézműves bemutató, játszóház, szórakoztatja a betérőket.
IV. Abádszalóki Kompér Fesztivál
2010. június 25 – június 27.
Solus, Solanum, Salocum – Napfény, Kompér, Abádszalók
Programok:
Június 25. (péntek)
14,00 órától Az Abádi Benedek Városi Művelődési Házban játszóház, jósda várja az érdeklődőket.
A városban egyet fizet, kettőt kap, / egy éjszakát fizet, kettőt tölthet a vendég + vendégül látják egy krumplis étellel/ akció
Június 26 (szombat)
11,00 órától Megnyitó a Füzes Camping előtt.
Óriás bográcsban magyaros krumplileves és krumplis pogácsa készül 1000 fő részére.
A városban a nyitott porták – krumpli ételek kóstoltatása és versenye
A gasztro turisták egy útilapuval ellátva járják a várost. Az útilapuk átvehetők az információs pontokon (Füzes Camping bejárata előtt, Művelődési Ház, Tourinform Iroda)
A vendégek lovaskocsival, kerékpárral, személygépkocsival, illetve gyalog járhatják be a település nyitott portáit és vendéglátó helyeit.
A Füzes Camping előtt Liszter Sándor és a Vadrózsák együttes ad műsort 3 blokkban.
A Művelődési Ház előtti téren, illetve az udvarban kézműves foglalkozások szórakoztatják a gyermekeket, a felnőttek grafológus, asztrológus, kineziológus, jósda stb… szolgáltatásait vehetik igénybe.
Június 27. (vasárnap)
11,00 órától kézműves foglalkozások, népi játék bemutató
15,00 órától „Borok, dalok, bábok MASZK Bábszínpad előadása gyermekeknek, a felnőtteknek borkóstoló Varga János szomolyai borosgazda közreműködésével.
17,00 órától ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás a Művelődési Házban
A napközbeni programok ingyenesen látogathatók!
A hétvégétõl beindulhat a tiszavirágzás a Tisza-tavon
A Tisza-tó egyik legkedveltebb látványossága a páratlan és egy évben csak egyszer tapasztalható tiszavirágzás, a kérészek násztánca. A korábbi hidegebb idõjárás és a Tiszán levonuló árvíz miatt idén kicsit késõbb, június végére várható a kérészek tánca a folyó felszínén. A lassú apadás és a víz felmelegedése egyaránt hozzájárul ahhoz, hogy idén nyáron robbanásszerû, burjánzó virágzásnak lehessünk szem- és fültanúi. Már csak el kell kapni a megfelelõ pillanatot, jókor kell lenni jó helyen a Tisza-tónál!
Véget ért a Tisza-tavi Road Show
Végállomásához érkezett Szombathelyen a Tisza-tavi Road Show, mely a Nyugat-Dunántúl nagy városainak fõterein felállított installációval és informátorok segítségével népszerûsítette a Tisza-tavat. Az évrõl-évre, immár hagyományosan nyár elején megjelenõ standoknál egyre nagyobb számban és határozottabb igényekkel keresik a Tisza-tavi üdülési lehetõségeket. A Tisza-tavi installáció, kiadványok és reklámfelületeken keresztül és az informátorok tájékoztatásával az általános kérdéseken túl, konkrét nyaralási információk is eljutottak az érdeklõdõkhöz. Kaposváron és Zalaegerszegen postaládás terjesztéssel, Szombathelyen médiamix kampánnyal is kiegészítve, fokozódó figyelem összpontosult a Tisza-tavi régióra, valamint a Road Show-hoz csatlakozó, Tisza-tavi településekre és Tisza-tavi projektekre.
Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin, 2010/120
Már látszik az alagút vége, levonulóban az áradás a Tisza-tónál!
Az idei szezonban a nem várt nagymértékű áradás sok vendéget tartott vissza a Tisza-tóhoz látogatástól, a várakozók most fellélegezhetnek: az apadás megkezdődött és a hétvégére felgyorsul.
Mivel a III. fokú árvízvédelem várhatóan megszűnik a gáton és a vízen, ezért a Tisza-tó legkedveltebb természet közeli programlehetőségei újra elérhetővé vállnak. A Tisza-tavi szolgáltatók, szállások, kikötők és strandok újra csónaktúrákkal, kerékpáros túraprogramokkal és számtalan élménylehetőséggel várják vendégeiket. A hétvégétől tehát: Irány a Tisza-tó!
2010.06.22
Forrás: www.tiszatoinfo.hu


![tn_Kép[1].vasútállomás 011](http://leader.tiszato.hu/wp-content/uploads/2010/06/tn_Kép1.vasútállomás-011.jpg)
![tn_Kép[1].vasútállomás 009](http://leader.tiszato.hu/wp-content/uploads/2010/06/tn_Kép1.vasútállomás-009.jpg)
![tn_Kép[1].vasútállomás 005](http://leader.tiszato.hu/wp-content/uploads/2010/06/tn_Kép1.vasútállomás-005.jpg)
