Hírarchívum

2010. július havi archívum

LEADER munkabizottság alakult

LEADER munkabizottság alakult

2010. 07. 30.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mint az ÚMVP Irányító Hatósága a LEADER program átalakítása és felülvizsgálata érdekében 2010. július 15-én munkabizottság felállításáról határozott.

A LEADER a helyi közösségekre építő vidékfejlesztés rendszere, az Európai Unió egyik legsikeresebb közösségi kezdeményezése. Uniós tagállamként hazánk is meghirdette a 2007-2013 közötti időszakra szóló Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot (ÚMVP), amelynek keretén belül elindult – a három korábbi szakaszra visszatekintő – LEADER program is. Az eddigi működés tapasztalatai alapján a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mint az ÚMVP Irányító Hatósága a program átalakítása és felülvizsgálata érdekében 2010. július 15-én munkabizottság felállításáról határozott.

A LEADER Program Munkabizottságában az érintett szervezetek, jelesül a VM, a Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VKSZI), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), az ÚMVP Monitoring Bizottság, valamint a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat LEADER Szakosztályának képviselői vesznek részt. A szakmai munkacsoportnak 2010. augusztus 31-ig kell közös javaslatot tennie a LEADER program átalakítására és konszolidációjára vonatkozó döntés előkészítéseként.

A javaslatban egyebek mellett érinteni kívánják a 2008 őszén megalakult helyi akciócsoportok feladatellátását és finanszírozását, illetve külön vizsgálandó szempontnak tekintik az egyes közösségek működését és a térségi fejlesztések irányát meghatározó helyi vidékfejlesztési stratégiák – megváltozott gazdasági környezetnek megfelelő – újratervezésének kérdéseit.

Tájékoztató Fórum

 

M E G H Í V Ó

Valamennyi Leader Helyi Akciócsoportnak

Tisztelt Elnök Asszony/Úr!

Tisztelt Munkaszervezet Vezető!

A Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Képzési és Szaktanácsadó Intézet tisztelettel meghívja Önt, vagy Akciócsoportjának meghatalmazott képviselőjét,

TÁJÉKOZTATÓ FÓRUMÁRA.

Napirendje:

1. Tájékoztató a VKSZI új szervezeti rendjéről, feladatairól és az aktualitásokról.

                           Előadó: dr Mikula Lajos főigazgató,

                                         az MNVH főtitkára

                                         dr. Eperjesi Tamás igazgató,

                                         Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság

2. Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program II. féléves rendezvényeiről.

                            Előadó: Csobod Tibor osztályvezető,

                                         TKI Közösségi Kapcsolatok Osztálya                                   

Régiók

Időpontok Helyszínek
Közép-magyarországi régióDél-alföldi régió 2010. 07. 29. (csütörtök) 9 óra Felső – Homokhátság  Vidékfejlesztési EgyesületDabas

2370 Szt. István út 67.

Észak-magyarországi régióÉszak-alföldi régió 2010. 07. 29 (csütörtök)13 óra Eger Vidék Kincsei Térségi  Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.3397 Maklár

Templom tér 30

Nyugat-dunántúli régióKözép-dunántúli régió

Dél-dunántúli régió

2010. 07. 30. (péntek)11 óra Művelődési Ház8394 Alsópáhok

Dózsa György út 4. 

 

A rendezvények valamelyikén megjelenésére feltétlenül számítunk!

Budapest, 2010. július 26.

                                                                           Tisztelettel üdvözli:

                                                                                                              dr Mikula Lajos s.k.

                                                                                                                      főigazgató

EMLÉKEZTETŐ

TÁJÉKOZTATÓ FÓRUM 2010.06.29. Maklár

Eger Vidék Kincsei Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft.

3397 Maklár

Templom tér 30. 

Napirendje:

1. Tájékoztató a VKSZI új szervezeti rendjéről, feladatairól és az aktualitásokról.

                           Előadó: dr Mikula Lajos főigazgató, az MNVH főtitkára

                                         dr. Eperjesi Tamás igazgató, Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság

2. Tájékoztató az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program II. féléves rendezvényeiről.

                            Előadó: Csobod Tibor osztályvezető TKI Közösségi Kapcsolatok Osztálya                                   

- A fórum programját Dr. Mikula lajos Főigazgató úr nyitotta, és adott szóbeli tájékoztatást a VKSZI átszervezéséről, a jelenleg folyó és LEADER HACS.-okat érintő kérdésekről.

- Ezt követően Csobod Tibor osztályvezető ismertette a következő 2 hónap országos eseményeken való bemutatkozás, megjelenés, és árusítással egybekötött részvételi lehetőségeket, az alábbiak szerint:

Az elmúlt évhez hasonlóan, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program népszerűségének további növelése érdekében három ingyenes megjelenési lehetőséget kínálunk fel Önnek, mint vidéken élő és dolgozó kistermelőnek/ turisztikai szolgáltatónak/ népi mesterséget űző mesterembernek/ magyar termékeket előállító kisvállalkozónak/ hagyományőrző civil szervezet vezetőjének.

1/ HUNGARIKUM FALU a Sziget Fesztiválon

    Arass rózsám arass!

    Időpont: 2010. augusztus 9 -15. (hétfő – vasárnap)

A Sziget Fesztivál központi elhelyezésű területén, a Nagyszínpad közelében alakítjuk ki a Hungarikum Falut. Itt 7 napig – térítésmentesen – lehetnek jelen a 7 régió 96 LEADER térségéből érkező kiállítók, összesen 7 darab - 4×2 m alapterületű – faházban, illetve a falu területén kialakított ún. LEADER – piacon.

A jelentkezőktől elsősorban a hungarikumok, a jellegzetes, minőségi kézműves, népművészeti termékek bemutatását várjuk.

  • A tavaly népszerű lekvár főzéshez és kovácsoláshoz hasonlóan, régiónként 1-2 mesterember helyben is bemutathatja tudományát és a vendégek, vagy gyermekeik maguk is kipróbálhatják kézügyességüket.
  • Lehetőség van a turisztikai szolgáltatók megjelenésére szórólapokkal, prospektusokkal, egyéb kiadványokkal, vetített képekkel, akciós ajánlatok felkínálásával.
  • A tájegységre vagy területre jellemző, különleges gasztronómiai termékek árusítására, kóstoltatására (tejtermékek, méz, gyümölcsök, zöldségek, bor, pálinka, stb.) is várjuk a jelentkezőket.

 

Néhány fontos – a jelentkezéshez szükséges tudnivaló:

  • A programra jelentkezni – a mellékelt jelentkezési lap megküldésével – de csak az illetékes Helyi Akciócsoport ajánlásával lehet. (umvp.eu/Szakmai szervezetek/ LEADER Helyi Akciócsoportok)
  • A rendezvényekre jelentkezők a térségük szerinti LEADER Helyi Akciócsoportok munkaszervezetein keresztül juttathatják el kitöltött adatlapjukat az FVM VKSZI TKI Közösségi Kapcsolatok Osztály címére (1223 Budapest, Park u. 2. vagy a rendezveny@umvp.eu e-mail címre)
  • A jelentkezéseket a Sziget szervezőivel közösen a VKSZI bírálja el, s erről az érintetteket értesíti.
  • A Hungarikum Falu programjában résztvevők ingyenes kiállítói belépőt kapnak.
  • A kiállítói/árusítói helyek elfoglalására a rendezvény előtt (augusztus 8. vasárnap), kipakolásra a rendezvény után (augusztus 16. hétfő) van lehetőség. Erre a két alkalomra behajtási lehetőséget biztosítunk. Éjszakai őrzés vasárnaptól van.
  • A termékkínálat napi feltöltésére egy furgont biztosítunk, mely a Sziget bejárata és a Hungarikum Falu területe között közlekedik. Egyéb gépjárműre – a feltöltés és kipakolás időszakától eltekintve – behajtási engedély kiadása a szervezőnek nem áll módjában.
  • Kiállítói jelentkezés esetén a bútorokra vonatkozó igényt a jelentkezési lapon kérjük feltüntetni.
  • A további részletekről az „elfogadott” jelentkezőket időben tájékoztatjuk. Például:

Az élelmiszerekkel kapcsolatban a Szigeten is szigorú előírások vannak. A kiállítók közül azoknak, akik olyan terméket kívánnak árusítani, ami ehető és iható azoknak a Főváros és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóságától (Budapest, Lehel u. 43-47.) kitelepülési engedéllyel, valamint a III. kerületi Önkormányzat, Igazgatási Főosztály, Kereskedelmi és Közellátási Osztálytól hozzájárulással (Budapest. III. ker. Fő tér 2. II emelet 19-es ajtó, telefonszám: 1-437-8603) kell rendelkezniük. Erről az alábbi jogszabályok rendelkeznek:

 -133/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet az üzletek működésének rendjéről, valamint az egyes üzlet nélkül folytatható kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről  – http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700133.KOR és

-14/2006. (II. 16.) FVM-EüM-ICSSZEM együttes rendelet
a kistermelői élelmiszer-termelés, – előállítás és -értékesítés feltételeiről http://www.agraroldal.hu/14-2006-ii-16-fvm-eum-icsszem_rendelet.html

Ezeket Igazgatóságunk a szükséges papírok megküldése esetén megkéri, amennyiben a szükséges papírokat augusztus 2-ig megküldi!

  • A jövedéki körbe tarozó terméknél a VPOP-nál mindenkinek magának kell eljárnia!

 

2/ TERET A VIDÉKNEK! – PÉCS

     Időpont: 2010. szeptember 10 -12. (péntek – vasárnap)

A „Teret a vidéknek!” című fesztivált azzal a céllal kívánjuk megrendezni Pécsett, hogy lehetőséget biztosítson a magyar vidék minél teljesebb bemutatkozására az EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA évében, mivel úgy érzékeltük, hogy a magyar vidék nem kellő súllyal jelenik meg annak központi programkínálatában.

A Pécsi Kossuth téren alakítjuk a rendezvényhelyszínt. Itt 3 napig – térítésmentesen – lehetnek jelen a 7 régió 96 LEADER térségéből érkező kiállítók, a Szigethez hasonlóan összesen 7 darab - 4×2 m alapterületű – faházban, illetve az itt is kialakított ún. LEADER – piacon.

A jelentkezőktől a budapesti rendezvényhez hasonlóan a hungarikumok, a jellegzetes, minőségi kézműves, népművészeti termékek bemutatását várjuk.

Néhány fontos – a jelentkezéshez szükséges tudnivaló:

·         Erre a programra – a mellékelt jelentkezési lap megküldésével – lehet jelentkezni, de csak az illetékes helyi Akciócsoport ajánlásával.

  • A jelentkezéseket a szervezőkkel közösen a VKSZI bírálja el, s erről az érintetteket értesíti.
  • A további részletekről az „elfogadott” jelentkezőket- ennél a rendezvénynél is időben tájékoztatjuk.

 

3/ III. Magyar Vidék Napja – Budapest, Vajdahunyad vár

     Tervezett időpont: 2010. szeptember 24. (péntek)

A rendezvény célja: országos nyilvánosság biztosítása és a figyelem felkeltése (konferencia keretében) az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, az Európai Unió Leader- elv valamint a helyi közösségek munkája iránt. Továbbá, évente ünnepi lehetőséget nyújtani a magyar vidék eredményeinek, a helyi termelők és termékeik bemutatkozása, népszerűsítésére kiállítás, vásár keretében

A Mezőgazdasági Múzeum előtti sétányon alakítjuk a rendezvényhelyszínt. Itt 1 napig – térítésmentesen – lehetnek jelen a 7 régió 96 LEADER térségéből érkező kiállítók, a Szigethez hasonlóan összesen 21 darab – 4×2 m alapterületű – faházban, illetve az itt is kialakított ún. LEADER – piacon.

A jelentkezőktől a másik két rendezvényhez hasonlóan a hungarikumok, a jellegzetes, minőségi kézműves, népművészeti termékek bemutatását várjuk.

Néhány fontos – a jelentkezéshez szükséges tudnivaló:

·         Erre a programra – a mellékelt jelentkezési lap megküldésével – lehet jelentkezni, de csak az illetékes helyi Akciócsoport ajánlásával.

  • A jelentkezéseket a szervezőkkel közösen a VKSZI bírálja el, s erről az érintetteket értesíti.
  • A további részletekről az „elfogadott” jelentkezőket, ennél a rendezvénynél is, időben tájékoztatjuk.

 

Kedves Barátunk!

Remélem a tavalyi közös munkánkból jó emlékek maradtak meg Önben, s idei ajánlatunk is felkeltette érdeklődését.

Tudom, hogy a Sziget vonatkozásában rövid az idő, de remélem, segíteni tudunk abban, hogy részt vehessen a programon.

Kérdéseivel forduljon hozzánk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium VKSZI TKI Közösségi Kapcsolatok Osztálya munkatársaihoz:

Csobod Tibor –  csobodt@vkszi. Hu,  +3630-823-3301

Czímer Nikoletta – czimern@vkszi.hu, +3630-206-3251

Iski Viktória – iskiv@vkszi.hu, +3630-519-1609

Márk Eszter – marke@vkszi.hu, +3630-958-1818

illetve fordulhat hozzánk a rendezveny@umvp.eu e-mail címen is.

 

 

Abádszalók, 2010. június30.

 

 

Szabó István

elnök

 

Amuri kagylók támadása a Tisza-tó ellen

Üresen panganak a magánpanziók Abádszalókon, siralmas a szezon

Siralmas szezon elé néznek idén a Tisza-tónál: a júniusi árvíz több olyan partszakaszt is elmosott, ahol a szabadvizi strandot nem tudták még megnyitni. Most pedig tömeges kagylópusztulás keseríti az itt nyaralók és a szállásadók életét.

Orrfacsaró bűz van több helyen, döglött kagylók tucatjait sodorja partra a hullámzás, s az amúgy is vérszegény szezon így lassan a 2000. évi ciánszennyeződés utáni nyárra kezd hasonlítani – így panaszkodott egy miskolci férfi, aki minden évben Abádszalókon tölti a nyarat a családjával. Idén azonban rövidebb lesz a pihenés, mint ahogyan azt tervezték, mert sem csónakázni, sem vízibiciklizni, sem pedig úszni nincs kedvük ilyen körülmények között.

Az idegenforgalmi szakemberek csak óvatosan és név nélkül merik kimondani: ebben az évben akár harminc-negyven százalékkal is kevesebb lehet a vendég a Tisza-tónál, mint tavaly ilyenkor.

– Sosem a nagypénzű, sokat költő emberek jöttek Tiszafüredre, Abádszalókra, Poroszlóra vagy Kiskörére, hanem főként a Borsod, Heves, Hajdú és Szabolcs megyei átlagos keresetű vagy épp kispénzű családok – mondta az egyik Tourinform iroda munkatársa. Az üdülési csekkek megadóztatása, a kora nyári árvíz, majd az azt követő szúnyoginvázió, s a mostani kagylópusztulás azonban még a leghűségesebb vendégeket is elriasztotta. A magánszálláshelyek, a kisebb panziók szinte üresen állnak, akad olyan kiadó ház, ahol az idén még egyetlen éjszakát sem foglalt le vendég. Ebben a térségben kevés az álláslehetőség az iparban vagy a mezőgazdaságban, így sokan abból élnek télen is, amit nyáron a szobák kiadásával keresnek: ezért is érinti fájdalmasan az ittenieket a rossz szezon.

Dányi Tibor, az abádszalóki strand és kemping vezetője arról számolt be: idén nyáron mindössze két vagy három olyan család jelentkezett be hozzájuk, akik egy egész hétig maradtak, a legtöbben azonban inkább csütörtöktől vasárnapig foglalják le a faházakat, sátorhelyeket, s csak hétvégéken telnek meg a szálláshelyeik. – Jön, strandol, de a büfében már nem költ pénzt, otthonról hoz inkább szendvicset – a fürdő vezetője szerint ez jellemzi mostanság a Tisza-tavi vendéget.

Ballagó László, Abádszalók jegyzője szerint nemcsak az elmúlt napokban tapasztalt kagylópusztulás okozta az idegenforgalom látványos visszaesését, de tény, hogy nem kedvez a térség jó hírének a lassan már évről évre visszatérő jelenség. A víz minőségét ugyan a mérések szerint nem rontja, de cseppet sem gusztusos dolog oszladozó kagylótetemek között úszni – ismerte el Ballagó László. Úgy próbálnak védekezni ez ellen, hogy az abádszalóki strandot hálóval vették körbe, így megakadályozzák, hogy az elpusztult kagylótestek a fürdőzők közé is bekerüljenek. A háló túloldalán pedig rendszeresen összegyűjtik ezt a hulladékot, s a környékbeli dögkutakba szállítják.

A nyaralók és a Tisza-tavi szállásadók körében elterjedt a hír, hogy az árvízi védekezés okolható a kagylópusztulásért: annak érdekében ugyanis, hogy ne kerüljön a tóba az áradással járó szemét és uszadék, lezárták a tó öblítőcsatornáit, s így a pangó, oxigénhiányos vízben hamarabb pusztultak el ezek az érzékenyebb fajok. Fejes Lőrinc, a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmér nökségének vezetője szerint való igaz, hogy júniusban lezárták az öblítőcsatornákat, ez azonban szerinte nem okolható a járványszerű fertőzésért.

Az elmúlt három-négy évben ugyanis visszatérő jelenség a sekélyebb vizű Tisza-tavon a kagylópusztulás, függetlenül attól, hogy volt-e árvíz, s lezárták vagy nyitva tartották az öblítőcsatornákat. Két évvel ezelőtt a tó akkori kezelője, a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) bevizsgáltatta a kagylómintákat, s kiderült: egy olyan atka okozza a pusztulást, amely az őshonos tiszai kagylókban eleve megtalálható, de azokban nem okoz fertőzést, csak a hatvanas-hetvenes években a haltelepítésekkel a tóba bekerült, úgynevezett amur kagylókban. A pettyes és fehér busa, valamint az amur, mint növényevő halak mesterséges betelepítésével a tó elhínárosodását próbálták megakadályozni néhány évtizede, s ennek „keserű hozadéka” az utóbbi években, főként a forró kánikulai időszakban jelentkező kagylópusztulás.

Igaz, ami a fürdővendégeket elűzi, az éppenséggel jó az elhullott tetemekből táplálkozó vízimadaraknak. Ez cseppet sem vigasztalja azokat a Tiszatavi szállásadókat, vendéglősöket, akiknek az elmúlt évtized egyik legrosszabb nyári szezonjával kell most szembenézniük.

Néhány éve a Balatonban is megjelentek az amuri kagylók, amik vélhetően madarak vagy hajók révén kerültek a tóba – mondta Bíró Péter, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója. Kezdetben csak a Sió környékén éltek, mára azonban elszaporodtak, s a Balaton nyugati medencéjében, Fonyód, sőt Keszthely térségében is felbukkannak ezek a meglehetősen nagynak számító, olykor harminc centiméternél hosszabb kagylók.

Az igazgató elmondta: eddig csak egyszer – tavaly a Sióban – tapasztaltak tö meges kagylópusztulást, annak pedig egyelőre semmi jele, hogy az idén is számítani kellene erre. Bíró Péter kitért arra is, hogy az elsősorban mérgezés vagy oxigénhiány miatt bekövetkező tömeges pusztulásnak – azon túl, hogy a felszínre emelkedő, rothadó kagylók bűzösek és ronda látványt nyújtanak – nincs káros hatása a tó élővilágára vagy az emberekre. (B. A.)

Forrás: nol.hu

Fejlesztések – Virtuális Falutúra

A falutura.mnvh.eu oldalon már elérhetõ az ötven hazai faluról készült „Virtuális Falutúra”, amelynek elõkészítésében szakértõként a FATOSZ is segítséget nyújtott. A gömbpanorámás falufotó-sorozat 50 hazai település nevezettességeit mutatja be.

A gömbpanorámás virtuális falufotó-sorozat tavasszal az MNVH megbízásából készült 50 magyarországi faluról. A fejlesztés panorámafotók segítségével mutatja meg a falvak légkörét és nevezettességeit. A virtuális túrák létrehozásával a látogatók bepillanthatnak a falvak világába. Végigjárhatják a helyi nevezettességeket és gyönyörködhetnek a táj és építészet szépségében. A túrák mellett magyar és angol nyelvû információt kaphatnak a helyiségrõl.
Az MNVH megbízásából, szakmai tapasztalatai alapján a FATOSZ-t kérték fel szakértõnek a virtuális túrában résztvevõ falvak turisztikai kínálatának és látványosságainak összeállítására. A FATOSZ javaslatára a gömbpanorámás fotók mellé a FATOSZ szálláshelyeinek adatbázisa, valamint a FATOSZ által Országos Eseménynaptárában összegyûjtött vidéki-falusi fesztiválok is felkerültek a fotókkal együtt.

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin, 2010/145.

Folytatódik a tavon a haltelepítés

Újabb szakaszához érkezett a Tisza-tavi haltelepítés.

A tó horgászati hasznosítója mától háromnyaras pontyokat ereszt a vízbe Kisköre, Tiszanána, Sarud, Poroszló, Tiszavalk, Tiszafüred és Abádszalók térségében.

A mostani első ütemet követően augusztusban kerülnek újabb pikkelyesek a vízbe. A telepítés szállítóját közbeszerzési eljárás keretében választották ki.

Forrás: szoljon.hu

Korszerűbb lesz az orvosi rendelő

Beruházás | Pályázati forrásból újul meg Tiszaörsön a helyi orvosi, fogorvosi rendelőnek és védőnői tanácsadónak helyet adó épület.

 A most induló beruházás keretei között felújítják az épület belső helyiségeit, kicserélik a meglévő burkolatot, elvégzik a külső hőszigetelési munkálatokat, valamennyi nyílászárót kicserélik. Ugyancsak kicserélik és korszerűsítik a vízhálózatot és a szennyvízelvezető rendszert, felújítják a fűtési rendszert. Nem marad el a tetőszerkezet javítása, valamint az épület teljes körű akadálymentesítése sem.

A beruházással lehetővé válik, hogy a község egy központi épülete megújuljon. A munkálatok elvégzésével Tiszaörs és a környező települések alapvető egészségügyi ellátása a megfelelő színvonalon működhet, a kor elvárásainak és a lakosok igényeinek megfelelően. Az épület akadálymentesítése pedig lehetőséget teremt arra, hogy minden lakos, minden beteg számára egyenlő eséllyel váljanak hozzáférhetővé a megfelelő infrastrukturális ellátottsággal rendelkező egészségügyi intézmény szolgáltatásai.

Forrás: szoljon.hu

Teltház a Felsõházban

 Teltházzal zajlott az elsõ Turizmus- és Egészségipari Konzultáció a Parlament Felsõházának termében, július 16-án. A szakmabeliek felfokozott érdeklõdése jelezte, nagyra értékelik, hogy az új kormány megalakulása után, az ágazati konzultációk sorában elsõként került sor a turizmus jövõképének, fejlesztési lehetõségeinek megvitatására. Értelemszerûen csalatkozniuk kellett azoknak, akik a turisztikai vállalkozások napi gondjaira vártak válaszokat, hiszen az ágazat állami irányítása eleve a jövõkép felvázolásának céljával hirdette meg a konzultációt. Szerepkörénél fogva a Magyar Turizmus Zrt. új vezérigazgatója foglalkozhatott leginkább a ”hogyan lesz több vendégéjszaka, még a jelenlegi kínálati struktúrában”kérdésével, nem kis tetszést aratva.
Az esemény kezdetekor az országgyûlés elnöke, a köztársasági elnöki kinevezésére váró Schmitt Pál köszöntötte a résztvevõket. Mint mondta. amikor a gazdaság helyrebillentésénél leltárba kell venni az erõsségeinket, egészen biztos, hogy a turizmus elõkelõ helyen szerepel a listán, hiszen 8 százalékkal részesedik a GDP-bõl, s 400 ezer fõt foglalkoztat, emellett kiváló adottságokkal is rendelkezünk például a termál, a kulturális, a lovas, a kerékpáros turizmus és a vízi sportok terén.
 
 Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter arra mutatott rá, hogy jó lehetõségeinkhez képest Magyarország méltatlan helyen áll a világ országainak versenyképességi rangsorában. Mérhetõ, számon kérhetõ vállalásokat ismertetett a 10 éves jövõképrõl beszélve: meg szeretnék kétszerezni a turizmus részesedését a magyar nemzeti jövedelembõl, meg kívánják duplázni, azaz 700 ezer körülire növelnék a turizmusban dolgozók számát, az ország nemzetközi versenyképességi mutatóját pedig lényegesen javítani kívánják. Ehhez a mennyiség helyett a minõséget, a komplexitást helyezik az elõtérbe a turisztikai fejlesztésekben. Az elképzelések szerint még júliusban bemutatják a második Széchenyi-terv elsõ változatát. Cséfalvay Zoltán államtitkár és Horváth Endre helyettes-államtitkár koordinátásával összeállítanak egy 10 éves turizmusfejlesztési tervet s kérik, hogy ehhez a szakma is tegyen javaslatokat. Fontosnak tartják a turizmus törvény megalkotását, s a jó üzleti klíma megteremtését, mely már érezhetõ például a kisadók kivezetésével, valamint a vállalkozási adó mérséklésével.

A konzultációt Bánki Erik, az Országgyûlés Sport és Turizmus Bizottságának elnöke moderálta. A hallgatóság soraiban az eseményen részt vett Ujhelyi István, az Országgyûlés alelnöke, valamint a Sport és Turizmus Bizottság több tagja.
Elsõ képünkön balról jobbra: Horváth Gergely, Matolcsy György, Schmitt Pál, Horváth Endre és Bánki Erik.

További képek itt: http://www.turizmus.com/scrapbook.php?id=87#

Forrás: http://www.turizmus.com/article.php?id=2289

KI A LEGÉNY A GÁTON

MEGHÍVÓ
XIX. SZALÓKI NÉPI ÉS SPORTJÁTÉKOK
NEMZETKÖZI FESZTIVÁLJÁRA

2010. AUGUSZTUS 20-22.



Helyszín: Abádszalók, Tisza-tó strand

Augusztus 20. (péntek)

14,00 órától „Ki a legény a gáton” erős emberek versenye: (sziklanyomás, söröshordó dobás, autóhúzás rámpán, betonkoffer cipelés, súlypiramis, vegyes pakolószám versenyszámokban)

20,30 órától Rúzsa Magdi koncert a Szabadtéri Színpadon

22,00 órától Tűzijáték a Tisza-tó felett

Augusztus 21. (szombat)

13,00 órától Fesztivál résztvevőinek felvonulása fúvós majorett együttes vezetésével a Laki Kálmán, Damjanich, Kossuth, Deák Ferenc,  a Feltáró úton és a Tisza-gáton.

14,00 órától Lovas program ( csikós bemutató, honfoglalás kori lovas íjászat, „Pünkösdi király választás”, póni lovaglás a strand parkolójában

15,00 órától virtusa versenyek (lány-fiú, női-férfi, és családi kategóriákban) lengőteke, hordólovaglás, kis csúszókorong, malomjáték, karikahajtás, patkódobás, óbiliárd, függő biliárd, gólyaláb stb. versenyszámokban

  • Európa hagyományőrző játékainak bemutatói,
  • talpas íjászat a Szabadtéri Színpadnál
  • Kézműves foglalkozások, arcfestés, jósda

16,00 órától Történelmi Bajvívó Egyesület bemutatója

17,00 órától folklór program a színpadon

19,00 órától eredményhirdetés

20,00 órától TÁNCHÁZ a Szabadtéri Színpadon

Augusztus 22. (vasárnap)

ALFÖLD ÍZEI” Szabadtűzi Sütő-Főzőverseny a Szabadtéri Színpadnál

Nevezni lehet: nyárson, parázson, agyagban, agyagban, fóliában és bográcsban készült ételekkel.

A versenyzők biztosítják az elkészítéshez és a tálaláshoz szükséges eszközöket, valamint az alapanyagot.  Tűzelő (faszén, fa) munkaasztal és folyóvíz mindenkinek rendelkezésére áll.

Nevezni a helyszínen lehet  reggel 7,00-9,00 óráig. Nevezési díj nincs!

Az érdeklődőknek kóstolási jegy megváltásával lehet gasztronómiai élményhez jutni.

Közben zenés, szórakoztató műsor és szomolyai borkóstoló.

A Rúzsa Magdi koncert kivételével a fesztivál programjai ingyenesen látogathatók!

Tiszaroffi találkozó nyárbúcsúztató rendezvény

Tiszaroff

2010 augusztus 19-20

Kárásznapon szórakozhatnak a tiszaderzsiek

Az óvoda mellett, a tiszaderzsi kispályán rendezik július 17-én második alkalommal a kárásznapot.

Az események sorában szerepel halételkészítő és erős emberek versenye, népi játékok, szórakoztató műsorok, este utcabál. A gyerekek többek között kézműveskedhetnek, játszóházban és ugrálóvárban szórakozhatnak.

  

Forrás: szoljon.hu

2010. július 17.

Keresés
Eseménynaptár
július 2010
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Közeledõ esemény
Links
Ügyfélszolgálat

TISZA-TÓ TÉRSÉGE LEADER EGYESÜLET

5241 ABÁDSZALÓK,
DEÁK F. ÚT 1/17

Nyilvántartási szám: Kny.60.069/2008/8.szám
Számlaszám: 70100028-11086954
Adószám: 18842315-1-16
MVH Regisztrációs szám: 1004430537

Telefon/Fax.: 06(59)535-357
Web: leader.tiszato.hu
tiszato.leader@gmail.com

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8.00 – 18.00
Kedd – péntek: 8.00 – 16.00

Highslide for Wordpress Plugin