2010. augusztus havi archívum
Ma három helyen újra pontyokat telepítenek a Tisza-tóba
Ma 4 513 kilogramm, kifogható méretű három nyaras pontyot telepítenek a Tisza-tóba – közölte a Tisza-tavi Sporthorgász Kft. A halakat három helyszínen, Poroszlón, Tiszafüreden é
s Abádszalókon helyezik a vízbe. A társaság tájékoztatása szerint a telepítésben részt vehetnek a horgászok és szervezeteik képviselői is.
A kft. korábban az agromonitor.hu-t úgy tájékoztatta, hogy a július és szeptember közötti időszakban legalább 18 ezer kilogramm három nyaras ponty kerül a tóba, és ez 10-11 ezer darab méretes példánynak felelhet meg. A társaság a telepítésekhez közbeszerzési pályázatot írt ki. Ugyanakkor a halállomány szempontjából még nagyobb jelentősége lehet annak, hogy az idei árvizes időszak rendkívüli módon kedvezett a halak ívásának. Hegedűs Gábor, a Sporthotgász Kft. ügyvezető igazgatója szerint a Tisza-tóban most annyi halivadék van, amennyi több éves haltelepítés eredményével lehet egyenértékű.
Formálódó kulturális kapcsolat
Francia hagyományőrző együttest látott vendégül augusztus közepén a város.
A 25 éve működő tánccsoport Normandiából, egész pontosan Évreux településéről érkezett Tiszafüredre. A látogatás célját nem titkoltan a francia-magyar baráti szálak erősítése, s legfőképpen a kulturális cserekapcsolat lehetősége adta.
A francia vendégeket Pintér Erika polgármester köszöntötte a Kovács Pál Művelődési Központban. Reményét fejezte ki, hogy a mostani találkozás csupán kezdete egy gyümölcsöző együttműködésnek. A rendezvény ezt követően az ismerkedés jegyében telt: műsort adott a Morotva Néptáncegyüttes, amely a Magos Zenekar segítségével a magyar néphagyományokból adott ízelítőt. Viszonzásként a franciák is színpadra álltak, s ők is bemutatták népviseletüket, s jellegzetes táncaikat.
Ugyanezt megtették más helyszíneken is, tiszafüredi látogatásuk során ugyanis a Piactéren, a tiszaörvényi Falumúzeumban, s a Kiss Pál Múzeum kertjében is felléptek. Az együttes tagjai a hivatalos programon túl megismerkedhettek a város nevezetességeivel, népművészeti értékeivel, a Tisza-tó természeti világával.
Jártak például a Tiszavirág Ártéri Sétaúton, megtekintették a felújított tiszaörvényi templomot, s a Vackor Varroda János vitéz című kiállítását is. Petőfi Sándor művének történetét el is mesélték a francia táncosoknak.
Forrás: Tiszafüred város közéleti lap, 17. szám
Közös emlékezés a hortobágyi kitelepítésekre
Hatvan éve, 1950. június 23-án kezdte meg az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) a kitelepítéseket. Több mint 2500 családot hurcoltak el a szovjet mintára létrehozott 12 kényszermunkatáborba. Három év alatt 7282 ártatlan ember került bírósági ítélet nélkül a hortobágyi lágerekbe, ahol örök, begyógyíthatatlan sebeket kaptak. A deportáltak közül háromszázan nem élték túl a megpróbáltatásokat, belehaltak a nélkülözésekbe, verésekbe, vagy a kezeletlen betegségekbe. Erre a kegyetlen időszakra emlékezett a város a közelmúltban. 
Augusztus 8-án istentiszteletet tartottak a református templomban, majd az emlékezők átvonultak a Városháza elé, ahol megkoszorúzták az elhurcoltak tiszteletére állított emléktáblát.
Augusztus 14-én a már hagyományos Kitelepítettek Találkozóját rendezték meg Kócsújfaluban. – Immár nyolcadik alkalommal jöttünk össze, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk a hatvan évvel ezelőtti szörnyűségekre – mondta az eseményen Pintér Erika. Tiszafüred polgármestere hangsúlyozta, a Kitelepítettek Találkozója hivatalos jelzés: nem felejtünk, mert nem tehetjük. – Nem lehet más célunk, mint ami erkölcsi kötelességünk is: megismerhetővé és megismételhetetlenné tenni az akkori történéseket – jegyezte meg.
Kitért arra, hogy még létezik a tudatosan előidézett történelmi amnézia. A hortobágyi gulág története és utóélete nincs még a megfelelő súllyal jelen a nemzet önismeretében. Hiányzik a teljes körű dokumentálás, nem tudni, hányan és milyen módon estek áldozatául a kommunista vezetés féktelen tombolásának. – Erősen hiszem, vagyunk és leszünk elegen ahhoz, hogy ne hagyjuk veszni a bizonyítékokat, és vannak, lesznek hozzáértő szakemberek, akik hiteles korképet rajzolhatnak az 1950-es évekről – fejezte ki reményét ezzel kapcsolatban.
Az igazság kiderítésének fontosságát Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke is aláhúzta emlékbeszédében. A politikus szerint világosan érzékeltetni kell, hogy milyen sors jutott azoknak osztályrészéül, akik a kényszermunkatáborokban szenvedtek. Elfogadhatatlannak tartja, hogy még mindig nem tanítják elégségesen és hitelesen az iskolákban a hortobágyi kitelepítéseket, amelyet gyakorlatilag 2-3 mondattal elintéznek a tankönyvekben.
Szólt arról is, hogy egy gazdasági, szociális, társadalmi megújulás időszakát éljük, de, mint mondta, nincs gazdasági fellendülés, nincs szociális nyugalom, biztonság erkölcsi megújulás nélkül. – Ennek az erkölcsi megújulásnak lehet az egyik fontos állomása a kócsújfalui emlékkápolna, amely fel fog épülni – jelentette ki.
Az ünnepi megemlékezés ezt követően közös imádsággal folytatódott, majd egykori kitelepítettek idézték fel a táboréletet, s annak kitörölhetetlen sebeit. Felhívták a figyelmet: a valódi bűnösöket meg kell nevezni, és a korszak meghatározó politikusairól valósághű, hamis illúzióktól mentes képet kell adni.
A rendezvényen a kitelepítések megkezdésének 60. évfordulója alkalmából egy vállalkozó jóvoltából emléktáblát avattak, amelyet Pintér Erika és Lezsák Sándor leplezett le, s dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke áldott meg. A kápolnaalapnál mécseseket gyújtottak az egykori kitelepítettek az áldozatok emlékére, majd önkormányzatok, politikai pártok, egyházak, civil szervezetek, egyesületek képviselői helyezték el koszorúikat ugyanitt. A kócsújfalui találkozó keretében immár harmadik alkalommal a Tisza-tó Fővárosa Kupa Nemzeti Galambversenyt is megrendezték. Az útnak indított galambok a kitelepítettek szabadságvágyát szimbolizálták.
Forrás: Tiszafüred városi közéleti lap 17. szám
Uniós agrárpénzek: megosztott irányítás
Csúszhat az uniós támogatások kifizetése, ha akkreditálni kell a területi ügynökségeket
Egy évre is megakadhat a közösségi támogatások folyósítása, mert az uniós mezőgazdasági kifizető ügynökség szerepel azon a listán, amely a megyei közigazgatási hivatalokba olvadó egységeket sorolja fel, s így elkerülhetetlennek látszik az új szervezeti rendszer akkreditációja. Bár hivatalosan ez még nem végleges, forrásaink szerint magas szinten már eldöntött politikai kérdés.
héten a kormány elé kerül egy határozati javaslat, amely január elsejétől gyökeresen átalakítja a hazai területi szintű közigazgatást. Az előterjesztés melléklete szerint tizenhét, jelenleg különböző minisztériumok irányítása alatt működő regionális hivatali egység épül be az új megyei közigazgatási hivatalokba. Lapunk nem hivatalosan úgy értesült, hogy a csütörtöki közigazgatási államtitkári értekezleten már elfogadott változat szerint a prefektúrákba kerülnek az uniós agrár- és vidékfejlesztési pénzek kifizetését bonyolító, lényegében az EU kifizető ügynökségeként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal területi szervezetei is. Ez fennakadásokat okozhat a közösségi pénzek kifizetésében, mivel az ügynökség újbóli hivatalos akkreditációja válhat szükségessé, s ez igen hosszú folyamat. Addig egyetlen eurót sem folyósíthat a közös forrásokból a magyar állam.
Az új megyei közigazgatás kialakítását május közepén jelentette be Orbán Viktor kormányfő, mondván, „elfogadhatatlan igazgatási állapot a jelenlegi, a rendszer túl bonyolult, a középszintű ügyintézéshez is mintegy negyven hatósághoz kell fordulniuk az embereknek”. A megyei közigazgatási hivatalok formálisan már szeptember elején megkezdik működésüket, de teljes hatóerejükben csak január elsejétől látnak munkához.
Az új területi „szuperhivatalba” bekerülnek a földhivatalok, a mezőgazdasági szakigazgatóságok, a közigazgatási hivatalok és a tisztiorvosi szolgálatok is. A megyei kormányhivatalok élén szinte biztosan politikus áll majd, aki egyben az állam megyei hatáskörű vezetője is lesz. Az eddigi egyeztetéseken túljutott előterjesztésben szereplő „átvételi lista” tartalmazza a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt is. Ez azonban felügyeleti értelemben, egy 2005-ös európai közösségi rendelet megfogalmazása szerint „a tagállamok és a Közösség között megosztott irányítással” működő szervezet, tevékenységét csak belső tagállami rendelkezéssel lényegesen – és uniós következmények nélkül – megváltoztatni nem lehet. Márpedig ha a kifizető ügynökség munkáltatói, munkaszervezési és irányítási jogkörei az „akkreditációs hatóságként” működő agrárminisztertől máshová kerülnek, az minden, lapunk általmegkérdezett szakértő szerint ilyen változtatással lesz egyenlő, tehát az új akkreditáció elkerülhetetlenné válik. Információink szerint ennek veszélyeire mind a közigazgatási, mind az agrártárca szakértői és a brüsszeli adminisztrációban dolgozó magyar hivatalnokok felhívták a döntéshozók figyelmét.
Ebben az esetben ugyanis mind a tizenkilenc megyei prefektuson belül külön-külön újra akkreditálni kell a hét évvel ezelőtt (ráadásul egyetlen országos ügynökségre vonatkozó), nagy nehézségek után elfogadott teljes ügyrendet – személyre lebontott felelősségi körökkel, számítástechnikai feltételek biztosításával, mind a 144 jelenlegi kifizetési jogcímre vonatkozó ellenőrzési rendszerrel együtt. Ez óvatos becslések szerint is leghamarabb egy év alatt történhet meg, mivel magára az eljárásra is uniós közbeszerzést kell kiírni, s a közösségi ellenőrök előtt a kialakított új rendszer tényleges működését is igazolni kell. Ez pedig rendkívül kemény feladat, mivel a kifizetésekkel kapcsolatos egyik legfontosabb előírás az úgynevezett keresztellenőrzés biztosítása, vagyis garantálni kell, hogy a különböző igénylések valóban egy adott területre, beruházásra, fejlesztésre vonatkoznak és más kérelemmel nincsenek átfedésben. Amennyiben ezeket a feltételeket az új rendszernek január 1-jéig nem sikerül minden szempontból teljesítenie, akkor az EU mind a termelési, mind a vidékfejlesztési támogatások folyósítását felfüggesztheti. Az akkreditációs folyamat vizsgálatát az akkreditálandó kifizető ügynökségtől független szervezet végzi, és az kiterjed különösen az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap (EMGA) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) által finanszírozott ügyletekre vonatkozóan szinte az összes tevékenységre, a kifizetésekre is és a pályázatok befogadására is.
Amennyiben a jelenlegi változatot fogadja el a kormány, akkor meglehetősen bizonytalanná válhat a május 15-ig igényelhető, mintegy 280 milliárd forintot kitevő földalapú (SAPS) támogatás igénylése és folyósítása is, mivel az új akkreditáció időszakában nem lesz olyan jogosult hivatal, ahová a gazdálkodók az erre szolgáló, úgynevezett egységes támogatási pályázatokat beadhatják. A kormány természetesen dönthet a jelenlegi előterjesztési változattól eltérően (például a vidékfejlesztési hivatalok új rendszerből való kiemelésével) is, de a két érintett tárca hivatalnoki köreiből kapott, egybehangzó információink szerint az eredeti változat végigviteléről a „legmagasabb politikai szinten” született döntés, legfeljebb részletkérdésekben lehet változás.
Hisztériakeltéssel vádolta meg az ügyben közleményt kiadó, s a parlamenti mezőgazdasági bizottság hivatalos tájékoztatását is sürgető Gőgös Zoltán szocialista országgyűlési képviselőt Tátrai Eszter, a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtófőnöke a pénteki Magyar Nemzetben. Szerinte a szaktárca volt államtitkárának volt elegendő hivatali ideje arra, hogy a magyar mezőgazdálkodók érdekében hathatós lépéseket tegyen, és nem kellene most egy „nem létező határozatra” hivatkozva megtéveszteni a gazdákat.
Forrás: http://nol.hu/lap/gazdasag/20100830-unios_agrarpenzek__megosztott_iranyitas
A Hat Szín Virág Óvoda abádszalóki intézményeinek komplex fejlesztése
Kedves Szülők, Kedves Gyerekek!
Szeretettel köszöntök mindenkit abból az alkalomból, hogy megvalósult, befejeződött Abádszalókon a Hat Szín Virág Óvoda teljes felújítása.
A támogatás segítségével megvalósult:
- a Dobó úti óvoda teljes körű akadálymentesítése,
- a Kölcsey úton egy csoportszoba, tornaszoba a hozzá tartozó öltözővel, szertárral, orvosi szoba, 2 iroda,
- mindkét épületben fa fedélszerkezet kiépítése,
- nyílászárók cseréje,
- padlóburkolatok, vizes helyiségek burkolatainak felújítása,
- a fűtési-, és a világítási rendszerek rekonstrukciója,
- tágas, fedett teraszok,
- játszóudvar,
- tanösvények.
Az infrastrukturális fejlesztés mellett a tartalmi fejlesztés is fontos szerepet kap a megújulásban. A gyermekek különböző fejlettségi szintje szükségessé teszi a kompetencia alapú nevelést. A kompetencia alapú óvodai programcsomag megismerésére, megtanulására, bevezetésére további 14 millió forintot nyert az intézmény.
Az eszközfejlesztés során az óvoda csoportszobai és irodai bútorokkal, tornaszerekkel, képességfejlesztő játékokkal, korszerű konyhatechnikával, felszerelt játszóudvarral gazdagodott. A hatékonyabb nevelőmunkát segítő óvónői eszköztár laptopokkal, videokamerákkal, digitális fényképezőkkel, DVD- lejátszókkal, tévékészülékekkel gyarapodott. Méltán elmondhatjuk, hogy óvodáink kívül-belül, az alaptól a tetőig megújultak. A felújított, korszerű épületekre mindannyian büszkék lehetünk.
Minden adott ahhoz, hogy az óvodások és az itt dolgozók jól érezzék magukat, és alkalmas arra is, hogy az elkövetkező évtizedekben gyermekeink érdekét, kényelmét és fejlődését szolgálja.
Földházi Julianna
A Hat Szín Virág Óvoda vezetője
Pályázati azonosító: ÉAOP-4.1.1/2F-2f-2009-0045
Pályázat neve: ÉAOP-4.1.1/2F Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Projekt megnevezése: A Hat Szín Virág Óvoda abádszalóki intézményeinek komplex fejlesztése
Megítélt összeg: 181 092 884 Ft
Támogatás aránya: 95 %
Megvalósulás időpontja: 2010 augusztus
Forrás: Abádszalóki Polgármesteri Hivatal
Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskola rekonstrukciója és pedagógiai tevékenységének tartalmi fejlesztése
Fejlesztés a jövőért
Az abádszalóki Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskola életében és működésében jelentős minőségi változást jelent az infrastrukturális és eszközfejlesztési projekt. Az iskola a 33 leghátrányosabb helyzetű kistérség egyikébe működik. Az iskola tanulóinak 80 %-a halmozottan hátrányos helyzetű, 20 % körüli kisebbségi származású.
A fejlesztéssel a tanulók és a benne dolgozó pedagógusok európai színvonalú iskolában tanulhatnak, dolgozhatnak.
Az épület külső hőszigetelése, nyílászáróinak részleges cseréje a működés gazdaságossá tételében fontos. A teljes körű akadálymentesítés kibővítette a környék településeiről is bejáró tanulók körét, hiszen korszerű szaktantermekhez ( nyelvi labor, 2 informatikai terem, zeneterem) úgy juthatnak, hogy közlekedésüket, mozgásukat, semmi nem akadályozza. A vagyon védelemről mozgásérzékelős riasztó rendszer és tűzjelző rendszer gondoskodik. A tanulók, az iskola vagyona, új eszközei, berendezései teljes biztonságban vannak.
A kompetencia alapú oktatás bevezetése és az ehhez kapcsolódó továbbképzések nagyban segítik az új tanulásszervezési eljárások bevezetését. A tantestület nyitott és befogadó az új lehetőségek tekintetében, bővítjük az új módszereket alkalmazó osztályok számát. Az eddig is jó színvonalon működő oktatást-nevelést bízunk benne, hogy még jobb minőségben tudjuk biztosítani a helyi és környékbeli közel 500 tanuló számára.
Balogh Gyula
igazgató
Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskola
Pályázati azonosító: ÉAOP-4.1.1/23F-2f-2009-0046
Pályázat neve: ÉÁOP-4.1.1/2F Oktatási-nevelési intézmények fejlesztése
Projekt megnevezése: Kovács Mihály Általános és Művészeti Iskola rekonstrukciója és pedagógiai tevékenységének tartalmi fejlesztése
Megítélt összeg: 268 071 570 Ft
Támogatás aránya: 95 %
Megvalósulás időpontja: 2010. augusztus
Forrás: Abádszalóki Polgármesteri Hivatal
Újra Tiszafüreden az Experidance
Újra Tiszafüreden az Experidance
Ismét Tiszafüredre látogat az Experidance. Román Sándor nemzetközi hírű tánctársulata augusztus 28-án 19 órától lép fel a Benedek Gábor Városi Sportcsarnokban.
A jubiláló, megalakulásának 10. évfordulóját ünneplő együttes tavaly júliusban már járt a Tisza-tó fővárosában.
Akkor az Esszencia – A ritmus ünnepe elnevezésű egész estés produkciót mutatta be a tánckar nagy sikerrel, most pedig a Nagyidai cigányok című műsort láthatja majd a füredi közönség. Akárcsak az elmúlt évben, az egyedi mozgás, zene, fénytechnika, díszlet és jelmez összhatása ezúttal is tartalmas kikapcsolódást, felejthetetlen élményt ígér.
S hogy miről is szól az új előadás? A Nagyidai cigányok Arany János azonos című vígeposzából készült táncjáték két felvonásban, tele költészettel, humorral, s bravúros koreográfiai elemekkel. A látványos show a magyar néptánc, s népzene motívumain túl – a történetből adódóan – a cigányfolklór jellegzetes ismertetőjegyeit is felvonultatja.
Az irodalmi mű egyébként megtörtént eseményen alapul: a XVI. században Puch generális serege ostromolta Nagyida várát. A várat védő magyarok, élükön a várkapitánnyal, mikor látták, hogy fogytán az erő, az élelem, a lőszer, egy éjjel kiszöktek az ostromlott várból, hátrahagyva Csóri vajdát és cigányait, hogy ez után védjék ők a várat. Hogy mekkora öröm, dicsőség fogta el erre a nagyidai hős cigányokat, s mily szép álom lepte meg őket, ezt meséli el a táncdarab, amelyre a Kovács Pál Művelődési Központban előzetesen is megvásárolhatják a jegyeket az érdeklődők.
Forrás: Tiszafüred városi közéleti lap, 17. szám
2010.09.11 Fórum Meghívó
Meghívó
Fórum
Téma: Leader III. IV. tengelyes pályázatok
Időpont: 2010.09.11 10:15 kor
Helyszín: 5362, Tiszaörs Művelődési Ház
Szlovák utazókat csábított az MT Zrt. az Alföldre és Tisza-tóhoz
Az Alföld és Tisza-tavi régióknak hosszú ideje kiemelt küldőpiaca Szlovákia.A szomszédos országban a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagyszabású, közvetlenül a nagyközönséget megcélzó nyári forgalomélénkítő kampányt bonyolított a Magyar Turizmus Zrt. A kampány szlogenje, “Alföld és Tisza-tó a vizek birodalma”, a régió bőséges termál és természetes vízkincsére hívta fel a figyelmet, melyek a nyári szezonban igen kedveltek a szlovák utazók körében. Június 15-től több marketingeszköz bevetésével népszerűsítette az MT Zrt. a régiók ajánlatait.
Online kampány keretében, több héten át GoogleAdwords és banner hirdetések irányították az internetezők figyelmét a http://pusta.madarsko.sk mikrosite-ra.
Az internetes megjelenés részeként PR cikkek is megjelentek hazánkról a leglátogatottabb utazási portálon, a www.dromedar.sk oldalon, gyógy és wellness, aktív turizmus, kultúra, gasztronómia és fesztiválok témákban. Az akció részeként továbbá Kelet-Szlovákiában 25 távolsági busz Alföld és Tisza-tó arculatos képpel díszítve járta az országot. A vizuális eszközökön kívül a potenciális turistákat hallásuk útján is “becserkészték” a régiók, az egyik leghallgatottabb szlovákiai rádió, a Jemné Melódie 2 héten át sportok segítségével hívta fel a figyelmet az Alföld és Tisza-tó specialitásaira. A kampány befejező mozzanataként elkészült egy piacspecifikus, szlovák nyelvű ajánlati kiadvány, amelyet 10.000 példányban a Zivot c. országos társadalmi hetilap mellékleteként az újság előfizetői kapták kézhez.
A kampány során az imázsépítésen kívül az elsődleges cél a konkrét ajánlatok piacra jutásának elősegítése, ezáltal pedig a régióba utazó szlovák turisták és az általuk a régióban eltöltött vendégéjszakák számának növelése volt.
A szlovák vendégek körében 2009-ben népszerű úti célnak számított a három régió, a Tisza-tónál 9,5%-kal, a Dél-Alföldön 31,5%-kal, az Észak-Alföldön pedig 33,5%-kal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált szlovák vendégéjszakák száma az előző évhez képest.
Forrás: Turizmus Bulletin Panoráma
Népszerűségi listák kattintás alapján
A Programturizmus.hu portál folyamatosan figyeli, hogy a látogatók milyen programokat keresnek és néznek meg oldalaikon, s a kattintások alapján népszerűségi listákat készít különböző tematikák mentén. Mivel a látogatószám eléri már a havi 150 ezer főt, a minta akár turisztikai érdeklődési indexnek is tekinthető.
A portálunk a budapesti Úszó Eb ideje alatt folyamatosan tájékoztatott a versenynapok programjáról, naponta több mint ezer látogató csak ezért kereste fel az oldalt. Egy héten át ez az esemény vezette a portál népszerűségi listáját, megelőzve ezzel a balatonfüredi dinoszaurusz kiállítás ajánlatát. Örvendetes, hogy sokan keresik a Várszínház programjait Esztergomban, ez most a harmadik legnépszerűbb program Balatonalmádi borfesztiválja előtt.
A kedvenc programok listája percről percre frissül az alábbi link alatt: http://www.programturizmus.hu/statistic-tdestination.html.
A szállodai programcsomagok iránt is nagy a kereslet, ott a bakonyi és budapesti szerelmes hétvége vezet a dunai hajóút és az Eplényben libegés előtt. A kedvenc programcsomagok listája itt található: http://www.programturizmus.hu/statistic-tpacket.html
A népszerű tájak toplistáját a Balaton vezeti a Bakony előtt. Harmadik helyen áll az Északi-középhegység és követi a Cserhát. A kedvenc hazai tájak listája itt látható: http://www.programturizmus.hu/statistic-plandscape.html
A leglátogatottabb településeket a fővárosok vezetik. Budapest és a kultúra fővárosa, Pécs. Harmadik helyen áll Visegrád, majd következik a Balaton gyöngyszeme, Balatonfüred. Érdekes, hogy a sorban a következő Balatonvilágos, majd utána megjelenik Abádszalók, a Tisza-tó fővárosa. Kedvenc települések: http://www.programturizmus.hu/statistic-pcity.html
A kistérségek toplistáját a szekszárdi vezeti, majd jön Eger és Balatonfüred térsége. Marcali áll a negyedik helyen. Kistérségi toplista: http://www.programturizmus.hu/statistic-parea.html.
Forrás: Turizmus Bulletin Panoráma









