Hírarchívum

Bőven van mit kifogni a Tisza-tóból

Amint arról korábban beszámoltunk, a múlt hét végén 10 ezer kilogramm kétnyaras pontyivadékot telepített a Tisza-tóba a víz új halászati, horgászati hasznosítója, a Sporthorgász Kft., amely ezen a héten befejezte az idei haltelepítés első fázisát.

Ezúttal 140 ezer darab csukaivadékot engedtek a vízbe Tiszafürednél, illetve Poroszló térségében. A korábbiakhoz hasonlóan, ezúttal is részt vettek a telepítés teljes folyamatában a Tisza-tavi, illetve más horgászegyesületek hivatalos delegáltjai.
A kft. közbeszerzési eljárás keretében választotta ki a beszállító céget, amelynek most Szekszárd melletti telephelyéről szállítják ide a pikkelyeseket. A kft. munkatársai és a delegált horgászok az ivadékok megszámlálásától kezdve egészen a vízbe helyezésükig ellenőrzik a szállítást és telepítést. 

Forrás: szoljon.hu

Itt lehet hozzászólni !

Keresés
Eseménynaptár
február 2012
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829EC
Közeledõ esemény
Links
Ügyfélszolgálat

TISZA-TÓ TÉRSÉGE LEADER EGYESÜLET

5241 ABÁDSZALÓK,
DEÁK F. ÚT 1/17

Nyilvántartási szám: Kny.60.069/2008/8.szám
Számlaszám: 70100028-11086954
Adószám: 18842315-1-16
MVH Regisztrációs szám: 1004430537

Telefon/Fax.: 06(59)535-357
Web: leader.tiszato.hu
tiszato.leader@gmail.com

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8.00 – 18.00
Kedd – péntek: 8.00 – 16.00

Highslide for Wordpress Plugin