Hírarchívum

‘Események’ kategória archívum

Február 4-én és 5-én újra Tisza-tavi Jégtúra

Az időjárás előrejelzések biztató képet mutatnak, ezért a Tisza-tavi Turizmus Fejlesztő Egyesület február 4-én és 5-én megszervezi a Tisza-tó egyik legkülönlegesebb és legismertebb eseményét, a Tisza-tavi Jégtúrát. A túra során változatos terepen, a Tisza-tó felfagyott medrében, jégen, nádasokban, ártéri erdőkben haladnak a résztvevők.

 

A túra mindkét napon indul különböző útvonalon.  A tervezett táv szombatra 10 km, vasárnapra 15-18 km. A túrát korábbi tapasztalatok szerint gyerekek és idősebbek is kényelmesen tudják teljesíteni, mert közben 2-3 tájékoztatóval egybekötött pihenőt tartanak.
Vasárnap a programon részt vesz a Tisza-tó Nagykövetének, a Csík Zenekarnak néhány tagja is. Az élménybeszámolókat megörökítik és közzéteszik az interneten.
A túrák szombaton és vasárnap fél 10-kor Poroszlón, a Fűzfa Pihenőparkból (Poroszló Tiszafüred felőli végén, a híd előtti kanyarban a 33-as főút mellett) indulnak.  Kérnek mindenkit, a saját biztonsága érdekében érkezzen meg 08.30 és 09.30 óra között, mert a túra előtt ismertetni kell a legfontosabb tudnivalókat, szabályokat.
Fontos a meleg, réteges ruházat és a lehetőleg vízhatlan (nem beszakadás, csak a jégen lévő hó áztató hatása ellen) túracipő, bakancs.
A túrák pontos útvonalát csak a pénteken tartandó bejáráson, a jégviszonyok függvényében jelölik ki. A tervezett terület a Poroszlói medence a 33-as főút és a kozma fok között. A túrázókat a biztonság érdekében legalább 6-7 fő túravezető kíséri.
A túrákról további információ: Szabó Lajos 30/399-5735.

Forrás: http://www.turizmus.com/cikk/index/12/10002/turizmus_hirek/16757

IKSZT

ELŐADÁS

Tomajmonosora IKSZT

Európai Vidéfejlesztési és Mezőgazdasági Alap

III. és IV. tengely (LEADER)

Időpont: Minden hónap utolsó szerdáján.

15:00-16:00 órakor.

Előadó: Szilágyi Eleonóra

Keresés
Eseménynaptár
február 2012
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829EC
Közeledõ esemény
Links
Ügyfélszolgálat

TISZA-TÓ TÉRSÉGE LEADER EGYESÜLET

5241 ABÁDSZALÓK,
DEÁK F. ÚT 1/17

Nyilvántartási szám: Kny.60.069/2008/8.szám
Számlaszám: 70100028-11086954
Adószám: 18842315-1-16
MVH Regisztrációs szám: 1004430537

Telefon/Fax.: 06(59)535-357
Web: leader.tiszato.hu
tiszato.leader@gmail.com

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8.00 – 18.00
Kedd – péntek: 8.00 – 16.00

Highslide for Wordpress Plugin