Megint jöttek, erőlködtek
2010. augusztus 19.
Mint már oly sok éve, idén is megrendezték a Kárpát-medence Magyarlakta Településeinek Virtusvetélkedője című rendezvénysorozatot. A nyár elejétől a hét végéig számos hazai és határon túli magyar település mérte össze tudását a leglehetetlenebb versenyszámokban. A küzdelem nagy volt, de a győzni akarás vágyát elnyomta a jó hangulat, a vidámság, az újra találkozások és az új barátságok szövődésének lehetősége.
Jó kis zuhé volt az éjjel, legalább nem porzik majd a pálya – mondta egy álmos képű fiatalember a cimborájának Tiszaszőlős takaros kis főterén. – Meg a torkod se – rikácsolta egy testes nőszemély, akiről nem volt nehéz megállapítani, hogy az álmos képű felesége. – Látom, honnan jöttetek, az anyátok szentségit – morgott tovább az asszony, s a falu egyik kocsmája felé bökött. (Ha lett volna a versenyen női birkózás, hát nem lennék az ura helyében.)
Én viszont bátran indultam a kocsma, vagyis a Szomjas Horgász felé, ahol a tulaj mindent megtett, hogy a szomjas újságíró szomját oltsa. Az ivóban, ahogy kell, már reggel nyolckor tisztességes létszámban jelen voltak a vendégek és a falu lakói, hogy aztán a reggeli feles után irányt vegyenek a felvonulás, majd az ünnepi megnyitó felé.
A színpadról a szónokok a dög melegben nem sok izgalmat okozó protokollbeszédekkel kergették az ájulás határába a versenyzőket, de ők tűrtek, tisztességgel. Az utolsó szónok a polgármester volt, aki az elegánsan rövid beszéde végén a „Hajrá, magyarok, hajrá, Magyarország!” felkiáltással buzdította balesetmentes versenyzésre a résztvevőket. Ezt követően elénekelték a Himnuszt, majd a lelki feltöltődés után megindultak a focipályára, hogy fizikailag is a csúcsra jussanak.
Az egyik legnehezebb szám a sodrófahajítás, amelyre csak nők nevezhettek, s úgy tűnt, ebben a műfajban az idősebbek vannak otthon. (Bizonyára nem véletlenül; gyakran tréningezhetnek, mikor az uruk hazamegy a Szomjas Horgászból…) Itt mindenki nagyon elszánt volt, igazi düh motiválta a hölgyeket, hogy egy jól irányzott dobással földre fektessék a fabábut. Nekünk, kocsmajáróknak csak az a szerencsénk, hogy a fehérnép igen rossz találati aránnyal dolgozik.
A gumicsizma-hajigáló versenyre csak harmincméteres pályát jelöltek a rendezők, ami hiba volt, mert néhány mangalicaszalonnán felnőtt versenyző vette magának a bátorságot, hogy a szomszédos kukoricásba dobja a valószerűtlenül sárga lábbelit. A hordóemelés is próbára tette az embereket, az egyik Rambo-kinézetű nagy erős,aki mindössze néhány másodpercig bírta a terhet, így védekezett: Gábor, a legyőz6hetetlen “csúszik a kezem, komám, izzad ki rajtam a tegnapi nyolc üveg sör”.
A kosárkitartásnál az egyik izgalomtól vörösbe borult fejű csapatvezető a lelkét kiüvöltve biztatta Jucit, a mázsa körüli háziasszonyt: “tartod, tartod, agyba kapcsolj ki, csak fizikálisan legyél itt”. Igazi jó tanács, ha sikerül a kikapcsolás mellett itt maradni, biztos a győzelem.
Új versenyszám a kötélhúzás. A csapat három emberből áll, egy-egy karikára vannak kötve, a két csapat tagjai, mind a hatan, és amelyik társaság az egyik vonaltól a másik vonalig húzza az ellenfelet, az nyer. Ebben a vesenyszámban a tiszta “élősúly” a döntő. A Veresmarti Ászok felismerve az egyszerű képletet, Hudák Gábort, a maga 150 kilójával állította frontembernek. A másik kettő, már mindegy is ki volt, a veryeny eldölt…..
A küzdelem végén a három országból érkezett harminc csapat közül a legerősebb faluja díját Mezőcsokonya kiválóságai vitték. A jótékonysági kamionhúzó versenyt Tiszaszőlős csapata nyerte, az összegyűlt110 500 forint adományt a helyi gyermekalapítványnak ajánlották fel.
Forrás: Szabad Föld, 33. szám
Beküldve a(z) Hírek kategóriába
