Hírarchívum

Öt másodperc alatt 380 km/h !

Mint azt Hadnagy Józseftől a rendezvény főszervezőjétől megtudtuk az elmúlt tíz évben rengeteget dolgoztak azért, hogy az „egyszerű” kunmadarasi gyorsulási versenytől eljussanak egy olyan színvonalú rendezvény megszervezéséig amelyből mindössze öt van egész Európában.
Az 5. helyszín a kunmadarasi.  A további célok között szerepel hogy felülmúlják a Forma-1 látogatottságát. Az elmúlt három napban több ezren látogató fordult meg Kunmadarason.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a közel 8000 lóerős drag autók versenyét kísérte. Két ekkora teljesítményű jármű állt rajthoz, melyből az egyik valamivel 5mp alatt teljesítette a 400m-es távot több mint 380km/h-s végsebességgel.

A másik jelentős dolog a kunmadarasi repülőtér életében, hogy hamarosan FIA engedéllyel rendelkező pályával fog rendelkezni. A szervezet szakemberei a hétvégén Kunmadarason tartózkodtak, és néhány kisebb hiányosságot kivéve nem látják akadályát a pálya minősítésének. Ezek a problémák Hadnagy úr elmondása alapján könnyen orvosolhatóak, és így nagy esély van rá, hogy már az idei évben FIA engedéllyel rendelkező motoros pálya lehet a kunmadarasi. „Ez óriási lehetőség Kunmadarasnak, óriási lehetőség a régiónak, és óriási lehetőség az országnak.”

Forrás: szoljon.hu

Itt lehet hozzászólni !

Keresés
Eseménynaptár
február 2012
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829EC
Közeledõ esemény
Links
Ügyfélszolgálat

TISZA-TÓ TÉRSÉGE LEADER EGYESÜLET

5241 ABÁDSZALÓK,
DEÁK F. ÚT 1/17

Nyilvántartási szám: Kny.60.069/2008/8.szám
Számlaszám: 70100028-11086954
Adószám: 18842315-1-16
MVH Regisztrációs szám: 1004430537

Telefon/Fax.: 06(59)535-357
Web: leader.tiszato.hu
tiszato.leader@gmail.com

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8.00 – 18.00
Kedd – péntek: 8.00 – 16.00

Highslide for Wordpress Plugin