Hírarchívum

Szent István napi programok megyeszerte

augusztus 20 | Szentmisék, istentiszteletek, kulturális- és hagyományőrző, szórakoztató programok a megyében

A magyar nép erre az időpontra évszázadok óta kegyelettel emlékezik. Államalapító Szent István ünnepe. A hagyomány szerint István királyunk sírját 1083. augusztus 20-án — szentté avatásakor — nyitották fel a székesfehérvári bazilikában, s az egyház azóta is ezt a dátumot tartja ünnepként.
Szent Istvánra Jász-Nagykun-Szolnok megye településein szentmisékkel, istentiszteletekkel, hagyományokat idéző, kulturális és ünnepi, szórakoztató műsorokkal emlékeznek.

Abádszalók
„Ki a legény gáton” elnevezéssel XIX. Szalóki Népi és Sportjátékok Nemzetközi Fesztiválját rendezik péntektől vasárnapig. Az erős emberek versenye (sziklanyomás, söröshordó dobás, autóhúzás rámpán, betonkoffer cipelés, súlypiramis, vegyes pakolószám versenyszámokban) a Tisza-tó strandon 14 órakor kezdődik pénteken. Este fél kilenctől Rúzsa Magdi koncertezik a szabadtéri színpadon, majd 22 órától tűzijáték lesz látható a Tisza-tó felett. Szombaton a fesztivál résztvevői vonulnak fel fúvósok, mazsorettek vezetésével. Délután csikós bemutató, lovas íjászat, „Pünkösdi király”-választás történik a strand parkolójában, majd virtusa versenyek kezdődnek. Folklór program lesz látható a színpadon 17 órától, majd este nyolckor táncház kezdődik. Vasárnap az „Alföld ízei” szabadtűzi sütő-, főzőverseny kezdődik a szabadtéri színpadnál, de közben zenés szórakoztató programok is lesznek.

Tiszaroff
Tiszaroffi találkozó és nyárbúcsúztató rendezvény veszi kezdetét csütörtökön. Délután ötkor térzene, majd koncert és este buli lesz: a Csillag születik táncosai szerepelnek, azután szabadtéri retro partyn lehet szórakozni. Pénteken horgászverseny kezdődik reggel 6 órakor, majd főzőversenyt tartanak. Délelőtt 11-kor hagyományteremtő tehetségkutató verseny is kezdődik: a „Tisza-part hangja 2010” — amatőr énekesek tehetségkutatója. Délután háromnegyed háromkor megkoszorúzzák a Tiszát, mintegy tiszteletadásként a folyónak. Ezt követően bohóc, bűvész show, Moha bácsi, Sülyi Károly és a megasztárok szereplői szórakoztatják a nagyérdeműt. Este 10-kor tűzijáték, azután a Bódy Guszti és a Fekete Szemek koncertje, végül szabadtéri diszkó zárja a napot.

Forrás: szoljon.hu

Itt lehet hozzászólni !

Keresés
Eseménynaptár
február 2012
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829EC
Közeledõ esemény
Links
Ügyfélszolgálat

TISZA-TÓ TÉRSÉGE LEADER EGYESÜLET

5241 ABÁDSZALÓK,
DEÁK F. ÚT 1/17

Nyilvántartási szám: Kny.60.069/2008/8.szám
Számlaszám: 70100028-11086954
Adószám: 18842315-1-16
MVH Regisztrációs szám: 1004430537

Telefon/Fax.: 06(59)535-357
Web: leader.tiszato.hu
tiszato.leader@gmail.com

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8.00 – 18.00
Kedd – péntek: 8.00 – 16.00

Highslide for Wordpress Plugin