Hírarchívum

Újabb turisztikai pályázatok várhatók az év folyamán

Az Új Széchenyi Terv regionális fejlesztési operatív programokban (ROP) az idén negyedévente hirdetik meg a pályázatokat a vissza nem térítendő támogatásokra a 2011-13. évi szabadon felhasználható 475 milliárd forint keretre – nyilatkozta Nagy Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) regionális fejlesztési programok irányító hatósága főigazgató-helyettese az MTI-nek.

A 475 milliárd forint vissza nem térítendő keret mellett további 3 milliárd forintot – 2 milliárdot Észak-Alföldön, 1 milliárdot Észak-Magyarországon – terveznek felhasználni az úgynevezett JESSICA-programra, amely keretében visszatérítendő támogatási formában nyílna lehetőség a fenntartható városfejlesztési beruházások támogatására.
Az ez évi első kiírások már megjelentek a több mint 100 milliárd forint vissza nem térítendő keretre, a pályázatokat március 1-jétől lehet beadni.
A főigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy a magánszféra számára a turisztika és a gazdaságfejlesztés területén jelentek meg pályázatok.
Ahogy arról korábban hírt adtunk, a turisztikai szolgáltatás fejlesztésére elsősorban kis- és középvállalkozások pályázhatnak, erre a célra a 12,4 milliárd forintos keretből a legtöbb régióban 5-50 millió forint támogatást lehet kapni. A támogatás mértéke átlagosan a beruházás 50 százaléka, de a kevésbé fejlett térségekben elérheti a 70 százalékot is.

Nagy Róbert kiemelte, hogy a kifejezetten kisösszegű támogatás minden turisztikai fejlesztésre felhasználható, kivéve az év folyamán önálló pályázatként meghirdetésre kerülő szálláshelyfejlesztést és egészségügyi turisztikai szolgáltatást, valamint a vidékfejlesztési forrásokból finanszírozott területeket.
A regionális operatív programokban a gazdaságfejlesztés 6 milliárd forint keretéből a vállalati együttműködések esetében a közös beruházást, az induló klaszterek menedzsmentjének kiépítését, a meglévő klaszterek komplex fejlesztését támogatják. A vállalati együttműködések esetén elvárás, hogy a pályázó projektcégben, konzorciumban kizárólag 50-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató cég vehet részt, és legalább három ilyen cégnek kell együttműködnie.
Induló és fejlődő klaszterek esetén a menedzsment típusú költségekhez 80 százalékos támogatást lehet kapni, de a fejlődő klaszternek kötelező beruházást is végrehajtania. Mind az induló, mind a fejlődő klaszterek támogatásánál fő szabály, hogy legalább 10 taggal rendelkezzenek, és közülük is legalább 5-nek kis- és középvállalkozásnak kell lennie.

Minden régióból március elsejétől pályázhatnak az 5,2 milliárd forint keretre a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) regisztrációs számával rendelkező Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) szervezetek támogatására. A helyi, térségi és gyógyhelyi TDM-ek 20-100 millió forint támogatást nyerhetnek a turisztikai termékfejlesztés, képzés, marketing 85 százalékára

Forrás: http://www.turizmus.com/cikk/index/1/10002/turizmus_hirek/9836

2 hozzászólás “Újabb turisztikai pályázatok várhatók az év folyamán” bejegyzésre

  • Szabados Katalin szerint:

    Kérdlsem a következő: Várhatóan mikor jelenik meg a falusi turizmus, turisztikai pályázatok?

    Köszönettel: Katalin

  • Szabó István szerint:

    Kedves Katalin!

    Köszönjük megkeresését.

    Az Irányító hatóság jelenleg érvényben lévő közleménye értelmében, az UMVP III. tengelyes jogcímei között ez évben nem lesz a Helyi Akciócsoportok által meghírdetett célok között a turisztikai fejlesztések, (köztük a falusi szálláshelyek fejlesztése) és a mikro-vállakozások ösztönzése c. jogcímek.

    Valószínű, hogy központi kiírás várható majd, de mikor és milyen feltételekkel azt még nem tudjuk!

    Az Új Széchényi terv pályázatai között lesznek turisztikaiak is, (már most is van) szálláshely fejlesztésiek szeptemberre várhatók.

    Egyenlőre ennyit tudok a kérdésére válaszolni, kérem, kövesse figyelemmel honlapunkat, vagy érdeklődjön személyesen – telefonon (06-59-535-357) szívesen állunk rendelkezésére.

    Üdvözlettel,

    Szabó István
    Elnök Tisza-tó Térsége Leader Egyesület

Itt lehet hozzászólni !

Keresés
Eseménynaptár
Links
Ügyfélszolgálat

TISZA-TÓ TÉRSÉGE LEADER EGYESÜLET

5241 ABÁDSZALÓK,
DEÁK F. ÚT 1/17

Nyilvántartási szám: Kny.60.069/2008/8.szám
Számlaszám: 70100028-11086954
Adószám: 18842315-1-16
MVH Regisztrációs szám: 1004430537

Telefon/Fax.: 06(59)535-357
Web: leader.tiszato.hu
tiszato.leader@gmail.com

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 8.00 – 18.00
Kedd – péntek: 8.00 – 16.00

Highslide for Wordpress Plugin